„A szarvassá változott fiúk kiáltozása a titkok kapujában”
– Ki vagyok, honnan jövök, mit akarok!?
– ” hogy látva lássanak, hogy látva lássanak „.
– Horvai tanár úr minőségi szakmai alapvetésként követelte:
Ki vagy?
Honnan jössz?
Mit akarsz?
Ha rendben, akkor harmóniában van az én és a rólam alkotott kép.
És akkor nincs csak jó és gonosz!
Ha igen, az hazug, rossz, színielőadás.
– Pár éve felhangzott bennem összhangzatként:
A Kaszás Attila Pajta Színház és Galéria, a Tündérkertek, valamint a Nemzeti Színház hármas útján járva térek haza, immár Zsámbékra.
– Kedves barátom!
A Rákóczi úton suhant el velem a taxi, a Vas utca mellett.
Fazekas Péter, A játszma című filmjének kamera próbájára vittek.
A Vas utcában tömeg néz a kollégiumi aula felé.
– Főiskolai első évem legelején Japánban, egy amatőr színházak világtalálkozójáról, egy kimonót hoztam.
Kaptuk.
( Majdnem én kaptam a legjobb férfi színész díját, de Máté Lajos magyar zsűritagként, sportszerűn, elfogultságot jelentett, ezért nem).
– Negyedik évem tavaszán, vasárnap délelőtt 11 óra előtt pár perccel, kimonómban leslattyogtam a portára kávéért.
Lányi András filmrendező épp ekkor lépett be, Seres Zolit vizsga előadásában megnézni, mert főszereplőt keresett készülő új filmjéhez.
Meglátott kimonóban a nézők között kávézni, sarkon fordult és kb. 1 óra múlva, a zuhanyozóból hallom:
– Szarvas telefon!
– Halló! Tessék. Szarvas József vagyok!
– Szervusz. Lányi András vagyok. Szeretném, ha Te játszanád, Az új földes úr című filmem főszerepét!
Most az aulában, sátrak.
– Bemehetnék én most egy kávéra?
– Beengednétek?
Attila, Vidnyánszky Attila és Laci, Upor László, ha minden igaz, épp most beszélgetnek.
Remélem Laci elfogadta Attila meghívását.
Éjjel megtudom.
A kamerapróbán Jánossal, Kulka Jánossal találkoztam!
Nem láttuk egymást, amióta elszerződött a Nemzeti Színházból!
– János mi történik velünk és általunk!!?
Én őt Jánosnak, Ő engem mindig Józsefnek hív.
Szóval:
– János! Mi történik velünk, általunk és körülöttünk?
János fáradt mosollyal maga elé nézve azt mondta:
– Nem értem. Nem értem!
Mindeközben felhívtam Török Pityut. Igen, mert tegnap e-mailen Erdélyből küldött egy gyönyörű parasztház fotót és hogy megkérdezzem, miért?
– A csatolt levelet nem kaptad meg?
– Nem!
– Küldöm!
És megkaptam és elolvastam.
– Megígértem közeli hozzátartozómnak
(a feleségemnek), hogy a felrobbantott puskaporos hordó mellől nem küldök senkinek üzenetet.
A mindenhonnan ömlő hírekből még nem tudom, hogy Attila és Laci beszélgetnek-e?
Közben olvasom Török Viola határon túl, de kultúrkörön belül írt gondolatait.
Kedves barátom!
Amikor színészt mondok mesterségre, ha szakmát, kultúrára gondolok.
Mindig.
Érzelmiségi nyelven nem tudom leírni gondolataimat a jelenségről.
Azonban most ajánlok figyelmébe egy levelet.
Határon túlról, kultúrkörön belülről, Erdélyben, Marosvásárhelyen írta Török Viola.
Olvasásra barátsággal ajánlja,
Szarvas József
Ui.: Kedves Viola!
E sunyi vész után remélem jövőre Sára asszony és KAPSZ és Viszák!
Köszönöm a leveledet.
Pityut is szeretettel üdvözlöm.
Jóska
„A szarvassá változott fiúk kiáltozása a titkok kapujában”
Én nem hiszem, hogy lenne a világon egy olyan művészeti egyetem, amely zsigeri utálatot érez a puszta gondolattól, hogy esetleg nemzeti vonatkozású kultúrával kellene egy kicsit többet foglalkoznia. Nem tudom milyen újításokat vezetne be a nemrég megalakult kuratórium elnöke, de színházi tevékenysége Beregszásztól Debrecenen át a Budapesti Nemzeti Színházig nemzeti értékmentő és építő jellegű elkötelezettségről tett tanúbizonyságot. Ha azzal fenyegetne, hogy ezután mindent el kell felejteni, ami magyar, még megérteném a félelmet, de ezt a gyűlöletet Budapesten 2020-ban nem hiszem el!
Valóban senki sem kíváncsi azokra a rejtett kincsekre a magyar kultúránkból, melyek feltárására, megfejtésére, újraértékelésére valahogy mindeddig nem került sor…, mert nem volt rá idő, akarat, engedély…ember…?
Volt egyszer egy Bartók Béla, aki többek között megírta a Cantata Profana-t, a „tiszta forrást” kereső, szarvassá változott fiúkról.”Ihletője az 1930-as évek Magyarországán tapasztalható morális krízise volt.”(Wikipédia)
1955-ben Juhász Ferenc Bartók halálának 10. évfordulóján, ’56.kapujában írta meg „A szarvassá változott fiúk kiáltozását a titkok kapujában”c. költeményét. Kiáltó szó volt.
2003-ban „A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujában” című Vidnyánszky Attila által rendezett előadást láthattuk a gyulai várszínpadon, mely számomra meghatározó, sorsszerű élmény volt. A Táncház mozgalmon keresztül „megvilágosodó” muzikológusként is végtelen lehetőségként érzékeltem a rituális színházi előadást, mely a témaválasztás misztériumának is új megközelítést adott az értékek sajátos Nietsche-i újraértékelésével. amely mindnyájunkat „a titkok kapuján” át a „tiszta forráshoz vezetett”. A korabeli visszajelzések is engem igazoltak. „Vidnyánszky Attila a Beregszászi Színház főrendezője izgalmas művet, izgalmas megfogalmazásban állított színpadra. Sejtelmes, expresszív és szürrealista jegyeket magán viselő előadást hoztak létre, híven a műhöz, amely a népballadák világára épül” írta Szőke Margit a Kultúra c. folyóiratban. Ez a sajátos megközelítés amolyan titkos célként élt bennem tovább, hogy az ide s tova 30 éve felfedezett népzenei, néptánc, népköltészeti, szimbolikus értékeket kultúra és önazonosság erősítő céllal hogyan lehetne felhasználni színházi előadások létrehozásában. Mivel a főiskolán ilyen irányú tanulmányokat csak magán kezdeményezésből folytathattam, csak kósza gondolatként merült fel bennem, „kár”, hogy ez nincs a tananyagban, de még gondolatban sem jutottam el odáig, hogy a budapesti SZFE-n vajon van-e ilyen irányú oktatás. Az eltelt 17 év meggyőzött arról, hogy az efféle „képzés” valószínű hiánycikk, még mindig nem”érzékenyítenek” méltóképpen a népi, de a nemzeti kultúra iránt sem a színházművészeti egyetemeken. Pedig a 2003-as „Kiáltozás a titkok kapujában” nem talált rossz visszhangra miszerint „Juhász Ferenc 1955-ben írt műve alapján Vidnyánszky Attila ízig-vérig mai, de mégis lelkünk ősi lángjait megújító, hipnotikus erejű remekművet készített. A szarvassá változott fiú a titkok kapujából kiált olyan dolgokról és olyan erővel, amelyek magukkal ragadják még a legkiégettebb embert is. (G.G.Köz-Zöld blog.hu) Lehet, hogy éppen ez volt a baj? Ezt ma kérdezem, mikor ezt a hihetetlen ellenállást és félelmet érzem, pedig csak nemzeti értékek érvényesítéséről, afféle megkésett „rendszerváltásról” is lenne szó: a „szarvasok”kétségbeesett kiáltozásáról, a tiszta forrás elrejtett cseppjeiért. „A kortalan romlatlanság áll szemben a korhoz kötött értékvesztéssel. A Fiú a már és még határán áll egyedül, akinek sem ez a világ, sem a másik nem nyújt reális életlehetőséget, illetve ez is az is megához láncolja.”- írta Nánai István 2003. okt 28-án Vidnyánszky előadásáról.
2020-ban „a Fiú a már és még határán áll egyedül”.(?) A szarvasok meg az erdőben vannak. Értem én: mindenki „Fiú” . A félelem meg elképesztő, mert élet-halál a tét, mikor a gyurcsányista fenyegetőzések közepette mindenki Barabást kiált, mert sose lehet tudni… és ez nem az erdélyi kisebbség régi félelme a már egyáltalán nem elnyomó többségi nemzet iránt, hanem a magukat kizárólagos megmondókhoz való tartozás bűvölete és a lenullázástól való félelem. Lehet, hogy sose derül ki, a mindenkori érintett művészek kinek adnának igazat, de valahol döbbenetes, hogy a rendszerváltás után 30 évvel még mindig harcolni kell a nemzeti kultúráért Magyarországon.
Én mégis azt mondanám: NE FÉLJETEK! A kirekesztők világa „Csalóka szivárvány”
„Színházainkban, filmjeinkben a magyar emberek közérzetét kell kifejeznünk, a körülöttünk levő világról kell árnyaltan gondolkodnunk. Ha ezt nem tesszük, hivatásunknak nem teszünk eleget.”(Székely Gábor,2020)
Úgy legyen!
Török Viola, rendező, muzikológus, a Marosvásárhelyi Spectrum színház művészeti vezetője.