Élni fogunk!
Apám így kérdezné:
– Megjöttél te rohadték?
Én egyszerűen csak tudomásul veszlek. Talán kíváncsin figyelem mi újdonsággal szolgálsz egy évi rendes influenza járványhoz képest, amit eddigi nem is oly rövid életem során, bár soha nem oltattak be, még nem kaptam el.
Most meg be.
De lassan mondom, hogy Te is értsd:
Le – le – szel – gyűr – ve!
Mert bár valahonnan belém költöztél egy ” pilszcsire” de megállítalak.
És még csak közvetítőd sem leszek.
Szóval velem eddig és nem tovább!
Figyellek már tavasz óta.
Ezernyi hétköznapi csodától fosztottál meg, de nem estem hasra.
Hasra?
Térdre sem!
Mert bár féllek te……, de elijeszteni nem hagytam magam semmi lényegesről. Zárójelbe foglak tenni.
Tudod miért?
Na, figyelj, te…….semmit nem értő!
Itt vagy veled te múló epizód bennem. És tudod miért te rohadék?
Figyelj!
Hogy értesz-e, nem érdekel!
– Állunk a tornácon három fiúk, az egyik 8, másik 7, a harmadik 5 éves.
De lehet, hogy 7,6,4.
De 6,5,3- kor is így volt, na!
Szóval csoda reményekkel gatyaszárban, félpucéron, mezítláb, összevihogva két kezünket az ellentétes hónaljunk közé dugva, vacogó virító foggal, vizesen, az eresz alá vissza – vissza ugorva, várva a hirtelen lehűlést hozó zivatar végét, hogy akkor majd,….mindjárt.
Meg az egyenes úton minden 3,4,5,6,7,8,9,10!
Ondó Sanyi nem számít, hatszor bukott!
Mint tavaly és végre!
És holnap nem cukrozott vizes kenyeret fogunk reggelizni, ebédelni meg puliszkát, de útálom/ tam/, hanem mindjárt gombát! Csiperkét!
Meg sampiont!
Eső előtt pont elhordták a szénaboglyákat és a helyén mindjárt a zivatar után glottgatyában mezítláb és rengeteget!
Degeszig, és tojással, levesbe, pörköltbe (jó úgy nem, mert húst csak majd télen, ha pöcörnőt levágjuk, tyúkot meg majd csak szombaton), vagy csak nyersen, mikor majd szedjük a szivárványos ég alatt, én jobbra kerülök, te balra, Imi ahol éri!
– Elállt az eső futás!
– Figyeld Bírkit!
– Lökd el, mert Pipó mindjárt eléri az első boglya helyet.
– Jön Ondó Sanyi, de ő nagy. Menjen!
Messzebbre is van még, majd azt fogom elérni én és nem Lúci Laci!
Megvan!
Mindenki fogott egy boglyát.
Imit majd megmosdatjuk, vagy megmondjuk, most nem érdekes…..!
Hallod te ROHADÉK miért nem tudsz kifogni rajtam?
Mert klottgatyában katarzis előtt nem tőled cidrizek, (amint megkaptalak zárójelbe tettelek) hanem összpontosítok a feladatra.
Élni fogunk!
Mondok egy példát.
– Tárt Kert Galéria.
Ha azt hiszed te nyomorú, hogy nekem van félni valóm, hogy nem érzem most az ecet és pálinka ízét, és nem neked, tévedsz!
Mert október 19 – én Te már sehol sem leszel, de Zsámbékon Hegedüs Endre festőművész ” Valaki jár a fák hegyén ” című kiállításáról, a Tárt Kert Galériából fényképes igazolást fogok küldeni, hogy az élet él !
De ha nem akkor, akkor is!
Ezt én mondom,
Szarvas József
Ui. Kedves barátom!
Ezt a levelet Zsófikám nem engedte ” akkor ” nekem elengednem.
Most megteszem azzal a megjegyzéssel, hogy igen, velem volt. Most hogy elment ugyan nem tudtuk ünneppé varázsolni Zsámbékon október 18 – át, de Hegedüs Endre kiállítása, a ” Valaki jár a fák hegyén ” című, a Tárt Kert Galériában áll.
Köszönet érte mindenkinek, akit illet. Tenk Lászlónak, Tenk Dánielnek, Krisztiáni Pista barátomnak és szorgos csapatának.
Külön köszönöm szomszédaimnak itt a hegyen, akik segítették kihúzni Krisztiáni Pista Merdzsóját a vendégmarasztaló Nyakas hegyi sárból.
Zsófikámnak!!
Persze legfőképpen Hegedüs Endre festőművészek ezt a csodálatos kiállítást a Festő Napok idején.
A kiállítást hamarosan láthatóvá tesszük, az ünnepet ezúttal elhalasztjuk.
Aki hallja adja át, mindenkit értesítünk.
Levélben.
